Digitális Esélyegyenlőség konferencia kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Digitális Esélyegyenlőség konferencia
Jubileumi konferencián adták át az IKT-szektor kiemelkedő szakembereinek járó díjakat
2016. november 29-én, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) jubileumi, tizedik Digitális Esélyegyenlőség konferenciáján, ünnepélyes keretek között került sor a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság 2016. évi díjainak átadására. Ugyanitt adták át az NJSZT, az IVSZ és az Infotér Kovács Attila-díját az év informatikai újságírójának.
Gondolkodom tehát…? – jubileumi konferencia egy új korszak kezdetéről
Teltház volt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) tizedik, jubileumi Digitális Esélyegyenlőség konferenciáján, a Hotel Gellértben.
Ismét kiosztják a Kovács Attila-díjat
Az NJSZT által szervezett Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferencián idén a Kovács Attila-díjat is átadják.
2014-ben közel 16 ezren indultak el a digitális írástudás elsajátítása felé
Sikeres 2014-es évet zárt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT). Céljuk, hogy mindenkit bevonjanak az információs társadalomba A szövetség nyolcadik alkalommal rendezte meg a Digitális Esélyegyenlőség konferenciát „Okosodjunk okosan” címmel.
Átadták a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság kitüntetéseit
2014. november 20-án, a 8. Digitális Esélyegyenlőség konferencián, a Gellért Szállóban ünnepélyes keretek között osztották ki az NJSZT 2014. évi díjait. A kitüntetéseket Dr. Friedler Ferenc, a Társaság elnöke, a Veszprémi Egyetem rektora adta át.
Okosodjunk okosan - 8. Digitális Esélyegyenlőség konferencia
Idén, november 20-án, a budapesti Hotel Gellértben nyolcadik alkalommal rendezi meg a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) a Digitális Esélyegyenlőség konferenciát. A hagyományos évértékelő rendezvényen idén "Okosodjunk okosan" címmel áttekintést adunk az információs társadalom előnyeiről, lehetőségeiről, egyúttal felhívjuk a figyelmet a "tárgyak internete" és az M2M világ új lehetőségeire és veszélyeire.
Digitális Esélyegyenlőség (DE!) Konferencia – Okosodjunk okosan
Az NJSZT idén nyolcadik alkalommal rendezi meg a Digitális Esélyegyenlőség konferenciát. A novemberi 20-ai „Okosodjunk okosan” címmel megrendezett rendezvény áttekintést ad az információs társadalom előnyeiről, lehetőségeiről és egyúttal felhívja a figyelmet a „tárgyak internete” és az M2M világ új lehetőségeire és veszélyeire.
7. alkalommal rendezték meg DE!-T
Immáron hetedik alkalommal rendezte meg az NJSZT Digitális Esélyegyenlőség (DE!) konferenciát, melynek idei mottója "Szép új világ (?)" volt. A korábbiakhoz hasonlóan, ezúttal is érdekes program várta a nagy létszámban megjelenteket.
Cikkgyűjtő
További híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.